Teszt bejegyzés

Erdély. Egy szó, mely nemcsak földrajzi, kulturális, esetleg etnikai jelentéstartalmat hordoz, hanem annál sokkal többet: érzelmet, kötődést, egy olyan mentális többletet, melyet csak az érez igazán, aki már személyesen is megtapasztalta annak szépségét, csodálatos varázsát, az ott lakó emberek barátságosságát, vendégszeretetét.

Jómagam évente többször is alkalmat kerítek arra, hogy személyesen is ellátogassak az erdélyi tájakra, s régóta tervezem, hogy másokkal is megosszam ezt a felemelő érzést. A Debreceni Egyetemen belül sajnos korlátozottak ilyen téren a lehetőségek, ezért gondoltam arra, hogy egy erdélyi kirándulást szervezzek a hallgatóknak (július 14-20.). Sajnos az 1 hetes időtartam csak ízelítőt adhat a rengeteg látnivalóból, de reményeim szerint ez is elég lesz arra, hogy a résztvevők máskor is visszatérjenek oda, akár saját maguk által szervezett kiránduláson. A program egyaránt tartalmaz kulturális, néprajzi, földrajzi, építészeti látnivalókat, sőt nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy kellő mennyiségű háttér-információkkal is ellássam a hallgatókat. Ehhez szeretnék összeállítani egy információs füzetecskét is, mely tartalmazza majd a leglényegesebb tudnivalókat az adott területről, látnivalóról. Terveim között szerepel ugyanakkor egy fényképes élménybeszámoló, melyet szeptemberben szeretnék lebonyolítani.

1 hozzászólás

Hozzászólások lezárva.